Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Rólunk Tehetséggondozás Jelentkezés Dokumentumok Kapcsolat Galéria DÖK Archívum


Küldetés, jövőkép

Bemutatkozás
Tanáraink
Tanulás
Szabadidő
Alapítványunk
 


AZ INTÉZMÉNY KÜLDETÉSE, JÖVŐKÉPE

Mottó:

"… mi teremtünk szép, okos lányt
és bátor, értelmes fiút,
ki őriz belőlünk egy foszlányt …"

József Attila



 

 

 

 

 

 


   A Táncsics Mihály Tehetséggondozó Kollégium vezetése az érvényes törvények, rendelkezések betartásával, az ésszerű gazdálkodás elveinek megfelelően, a partneri igényekre alapozva, a teljes munkatársi kör odaadó munkájával, nyílt légkörben, demokratikusan, humánusan kívánja nevelni és oktatni a középiskolás, valamint az érettségi utáni középfokú oktatásban résztvevő tanulókat.

   Fontosnak tartjuk, hogy kollégiumunkban a régi és az új kollégista már az első perctől jól érezze magát, a szülő pedig jó helyen tudja gyermekét.

   Valljuk: minden gyerekhez vezet út, amelyen közelebb kerülünk a személyiségéhez. Mindent megteszünk, hogy egészséges, önmagukban bízó, közösségben élni tudó és azért tenni is akaró, alkalmazkodó, képességeiknek és adottságaiknak megfelelően teljesítő, művelt tanulókat bocsássunk ki kollégiumunk kapuján. Ehhez elengedhetetlen a gyermek érdeklődésének felkeltése és ébren tartása. Célunk, hogy diákjaink életében, választásaiban a pozitív gondolkodás és jövőkép legyen uralkodó. A testi-lelki harmónia érdekében fontosnak tartjuk a művészetek iránti nyitottságot és a sportot. Foglalkozásainkon vezető szerepe van a kreativitás fejlesztésének, valamint a helyes önértékelés kialakításának.

   Kollégiumunkban biztosítjuk a nyugalmat a tanuláshoz, tartalmas programokat nyújtunk a szabadidő egészséges és értelmes eltöltéséhez. Mindezekhez korszerűen felszerelt közösségi helyiségeket, sportpályákat és eszközöket bocsátunk a diákok rendelkezésére.

   Kiemelt feladatunknak tekintjük a tehetséggondozást, a felzárkóztatást és az állandó korrepetálást. Intézményünk részt vesz az országos Arany János Tehetséggondozó Programban, valamint működtet egy speciális, továbbtanulásra felkészítő részleget is.

A kollégium vezetősége
 
Jelentkezési lap
Étlap
TMTK-Spoiler
TMTK Spoiler